"Az emberek nem egyszer és mindenkorra születnek meg azon a napon, amikor az anyjuk a világra hozza őket, hanem az élet újra meg újra rákényszeríti őket, hogy megszüljék magukat." (Gabriel Garcia Marquez)
Sokszor elgondolkodok van-e fejlődés valójában. Járom az utcákat, mint tizenéve ugyanott, rovom a köreim, és közben minduntalan ez jut eszembe. Vajon ugyanaz vagyok-e, mint akkor, amikor először jártam itt... vajon sikerült-e bárhová is eljutnom vagy semmit nem léptem előre, ugyanaz vagyok, mint akkor, csak egy másik házban, ingben, kapcsolatban élek. Vagy azért mégis tanultam valamit, változtam, és volt értelme a fájdalomnak, amivel tanítani próbáltak. Egyáltalán, akarok-e én változni, és ha igen, mit akarok megtartani, ami én vagyok, amitől én vagyok. Jobb pillanataimban hiszem, hogy igen, van fejlődés az életünkben, a rosszabbakban meg azt gondolom, hogy ez a szentimentalizmus az öregedés jele.
No comments:
Post a Comment