Augusztus: névnap, Adria, akklimatizálódás és parlagfű, no meg egy kis konferencia. És újabb tapasztalások...
Az utóbbi időben ismét megtapasztalhattam, mit érek, ha (már) nem vagyok bennfentes, belső körös. Mit érnek a számomra értékes (vagy annak hitt) kapcsolataim az emberekkel, ha már eltávolodtam térben és időben. Egyre inkább azt kell gondoljam, a végletekig naív vagyok, amikor azt hiszem, az többieknek is fontos, hogy ne széledjünk szét teljesen, hogy megmaradjanak értékes és fontos szakmai és magánéleti barátságok, viszonyok, kapcsolatok. Úgy tűnik, a többiek nem így gondolják. Amikor én elmegyek valahonnan, egy kapcsolatból, egy munkahelyről, én sosem azt gondolom, bezárok magam után minden ajtót... nem érzem úgy, hogy fel kell számolnom teljesen valamit, noha tudom, a dolgok nem fognak teljesen ugyanúgy maradni, mint annak előtte. De azért, ha úgy adódik, az ember néha visszamehet látogatóba, néha felemelheti a telefont és kérhet, no meg adhat néhány szakmai vagy baráti jótanácsot. Akkor is, ha tudom, hogy már nem tartozom oda...
Most megint bebizonyosodott, hogy nem így van. Az emberekből valahogy kiveszett a kötődés, annak a tudata, hogy azt, ahol épp tartunk, azt a múltunknak, és azoknak köszönhetjük, akik a múltunk szereplői voltak. De mondom, én naív vagyok, mert többek közt azt hittem, azért, mert már nem vagyunk munkatársak vagy társak, azért még én ugyanaz maradok és ugyanúgy fognak hozzám viszonyulni a többiek, mint annak előtte.
Vagy mit gondoljak arról az emberről, aki korábban, mint vezető támogatott, elismert, tanított, és ha úgy alakult volna, feltételezem segítette volna, hogy ismét szakvizsgázzak vagy doktori iskolába járjak... most pedig azt mondja, helyettem szégyelli magát... csak mert nem ott vagyok már, nem ott fogok tanulni, és nem azt, amit ő színvonalasnak tart. És mit gondoljak arról az emberről, aki állítólag másfél évet várt rám, azt mondta nekem, hogy nem a jelenlétembe, hanem a hiányomba fog belepusztulni, és alig egy év múlva, amikor egy kis segítséget kértem tőle, csak magyarázkodott és kifogást keresett, és még csak az sem jut eszébe, hogy egy sms-t küldjön a névnapomra...
No, igen, a dolgok megváltoznak. Vannak, akik 101 kiskutyaként már új Szörnyella nyomában futkároznak, és van, aki egyszerűen csak azt mondja, mit számít, mi hangzott el a múltban. Érdekes, bennem a dolgok miért nem változnak meg ilyen könnyen...?
