Az utóbbi napokban megjelentek az erkélyre kirakott cinkegolyókon a verebek. Na persze, az én hibám, hogy nem vettem be a golyókat, dehát miután egész télen szinte semmilyen madár nem járt rájuk, feleslegesnek éreztem. Eleinte csak hébe-hóba jött egy-két barna sapkás, aztán egyre többen lettek (működött a hírmondó :) ), végül már csapatostul ostromolták a téli elemózsiát. Ha épp kint voltunk az erkélyen, a kis szemtelenek a hársfákon csipogtak méltatlankodva. Mostanra szinte elfogytak a gombócok, én pedig arra gondoltam, hogy ha végképp elkopnak, vége lesz a gyereknapnak, majd legközelebb ősz végén rakok ki megint. Aztán eszembe jutott, hogy emberben is van ilyen, aki így viselkedik, mint ezek a kis madarak... már rég nem ott lenne a helye, ahol van, benne él mások életében akkor is, amikor már jó ideje a saját maga által választott életet kellene élnie.
1 comment:
....hm, igen, amíg eleséget sejt, vagy remél. Roppant kínos az ilyesmi!
Post a Comment