8 nap az örökkévalóság

" Kérésemre Kati jól működő barikádot szervezett körém. Csak egy őrült nőnek sikerült telefonon áttörnie. Előadást akart. Mondom, intenzív osztályon fekszem. Mit csinál ott? – kérdezte. Haldoklom. Kis szünet. Majd: különben hogy van? Különben?

Különben jól vagyok." (Popper Péter)

Május 3án történt. Már amikor elindultam otthonról, éreztem, hogy az a nap nem az enyém. Így egyszer csak úgy döntöttem, félbehagyom, amit aznapra terveztem, és haza biciklizek. Ha nem így döntök, talán egy autó üt el, de így "csak" egy másik kerékpáros kanyarodott egyenesen, akarom mondani balra nekem... se karjelzés, se körültekintés. És innentől megváltozott minden, és akkor még nem is sejtettem mennyire. Három csontom tört el, de mivel először ezt nem éreztem, hagytam a balesetet okozó gyerekcsapatot elmenni mindenféle adat hátrahagyása nélkül. És majdnem saját lábamon bementem a kórházba... úgyhogy mostantól tudom, lehet sípcsonttöréssel sétálni, kétoldali orsócsonttöréssel farmert háromszor le, fel venni. Mivel nem mentő vitt be, az ambulanciáról majdnem elküldtek vizsgálat nélkül a járóbeteg szakrendelésre. És utána is csak egy ismerős professzor volt eleinte hajlandó velem foglalkozni, sőt még a röntgenbe is gyalog mentem. Mondjuk akkor már alig tudtam járni. És még órák múltak el fájdalomcsillapítás nélkül. Sőt, a CT-ben, mikor már tudták, hogy négyből egy végtagom vagyok képes használni -akkor már valóban nem mozogtak a könyökeim és a bal térdem a nagy fájdalom miatt- közölték karba tett kézzel, hogy másszak át a fekvőkocsiról a vizsgálóasztalra. És ez még csak a kezdet volt...

Ami ezek után jött, az a kórházban eltöltött 8 nap, örökre megváltoztatott bennem egy csomó dolgot. Most még egyrészt frissek az emlékek, még kavarognak, csapódnak, és a legfőbb kérdés, túl azon persze, hogy vajon hogyan fogok meggyógyulni, az, hogy vajon mi oka és értelme volt a történteknek. Mert volt tanulsága, nem is kevés és nem is súlytalan. Tervezek erről még sokat írni, mert annyiféle vetülete volt a történéseknek, annyi érzelmet felkavart bennem, és annyi mindent megváltoztatott, hogy nem tudom egyszerre kiírni magamból. Egy biztos -és visszakanyarodnék a fent idézett úriemberhez, aki szerint: vannak az életnek olyan aspektusai, amit csak a földön fekve lehet látni. Most már én is tudom, hogy így van.