Advent

Vonat, havazás... Félegyházától már látható a vékonyka hóréteg a földeken... az első hó ezen a télen. Advent harmadik vasárnapja van. A várakozásé... a szeretet ünnepére, a karácsonyra. De mit is jelent szeretni... ez a feltétel, érdek és cél nélküli kristálytiszta érzelem. Talán az egyetlen, amit felnőttként képesek vagyunk teljes valójában kibontani magunkban és átélni... a kiválasztott kevesek, írta Márai. És valóban, én is azt gondolom, ez így van... kevesen képesek egyáltalán megérteni, mi az, szeretni. Merthogy a szeretetben, az igaziban (és valójában csak ez a szeretet), semmi önzés nincs. Aki szeret, annak még saját boldogulása is mellékes, csak a másik boldogsága az, ami számít. Olyannyira érdek nélküli, hogy szerethetjük azt is, aki tönkretesz bennünket, tehát szerethetünk látszólag érdekeink ellenében. De csak látszólag, hiszen aki ezt akár egyszer is átélte, az tudja, hogy ha van értelme az ittlétünknek, akkor ez biztosan az.

"Egy napon eljön életedbe a vágy, hogy megismerjed ezt a pusztító szenvedélyt. Tudod, mikor az ember már nem akar semmit megtartani magának, nem akar egészségesebb, nyugodtabb, kielégültebb lenni egy szerelemtől, hanem lenni akar, teljesen, a pusztulás árán is. ... A szenvedély nem ünnepel. Ez a komor erő, mely mindegyre alkotja és pusztítja a világot, nem vár választ azoktól, akiket megérint, nem kérdi, jó-e nekik, nem sokat törődik a viszonylagos emberi érzésekkel. Az egészet adja és az egészet követeli: azt a föltétel nélküli szenvedélyességet, melynek legmélyebb árama maga az élet és a halál. ... Szeretni annyi, mint egészen megismerni az örömet, aztán elpusztulni. De az emberek száz- és százmilliói csak segítséget remélnek, karitatív megoldásokat várnak szerelmesüktől, gyöngédséget, türelmet, elnézést, babusgatást... S nem tudják, hogy amit így kapnak, közömbös; csak ők adhatnak, feltétel nélkül, ez az értelme ennek a játéknak."

Hát ezt várjuk... a megváltó szeretetet, a hitet, hogy létezik, hogy eljön. Advent van.