Avatar

Tulajdonképpen adja magát, hogy ha már nem ezzel zártam a 2009-es évet, ezzel kezdjem a 2010-est. A múlt év utolsó napján moziba mentünk -nem túl gyakori esemény :)- és megnéztük a "csodafilmet", melyet annyian és annyi helyen méltattak, hogy nem lehetett kihagyni... És valóban, ha nem is lehetetlen nem megnézni, kár lett volna kihagyni.

Mert a technikai megvalósítás valóban bravúros. Bár, mint ahogy fentebb említettem, nem vagyok egy heti premiereket naprakészen követő mozirajongó, mégis azt gondolom, ez a film kb. a mostani filmes (3D) technika csúcsa. Valóban profi alkotás, bár mindannyian tudjuk, hogy lesz ez még sokkal jobb is; mint ahogy kifelé jövet meg is jegyeztem, 10 év múlva majd a fejünkre vesszük a sisakot, nem csak a szemüveget, és már olyanniyra valóságos lesz a film, hogy mi fogunk ugrálni a liánokon, nyilazni, vagy épp menekülni. Jó 10 éve még emlékszem, azon álmélkodtunk, hogy a térhangzású moziban a fejünk felett húznak el a repülők. Legalábbis a hangjuk. Szóval azt gondolom, ez film most átlépett egy határt, elhagyott egy újabb mérföldkövet. És meg kell hagyni, ezt lenyűgözően tette.

A dolog másik oldala viszont a történet. Bár be kell valljam töredelmesen, én igenes néha szomjazom ezekre cukorsziruppal leöntött (mit leöntött, csak azt tartalmazó :) ) mese-sztorikra, és a Titanicot is "imádtam", azért valahol meglepett a történet sematizált egyszerűsége. És nem is csak a történeté, hanem tulajdonképpen minden egyes karakteré. Mert bár meséről, vagy a ma divatos és közkeletű szóval fantasy-ról van szó, de mégiscsak Cameron a mese szülőatyja. És hát ott volt az Abyss, aminek a nyomait fel lehet ismerni a történetben, csak sajnos, valami nagyon hiányzik itt, ami abban megvolt. És ez valahol elszomorító... mert az eddigi talán legelhíresültebb, mindenesetre legtöbbet jutalmazott Cameron film, a Titanic is erősen magán hordozza az "amerikai film" feelinget, és bár már ott is a lenyűgöző technikai háttér és a végletekig hitelességre törekvés viszi el a hátán sok tekintetben a történetet, de itt aztán végképp tetten érhetők a végletekig sematizált karakterek és a szájbarágósra leegyszerűsített történet. És sajnos, ezt semmi más nem indokolja, mint hogy azért el kell majd adni a filmet, és a fő vásárlóerő, a törzsközönség mégis csak azok lesznek, akik számára csak és kizárólag így emészthető a történet. És nem, ezek nem a gyerekek. És hát a legszomorúbb persze az, hogy ha belegondolunk, miről is szól, és mi ellen emel szót a történet, és összevetjük ezzel, akkor sajnos rá kell jöjjünk, hogy ez az üzenet, leginkább csak virtuálisan jut el a nézőkhöz, vagyis úgy tűnik csak, mintha... azt is mondhatjuk, megmarad a fantázia szintjén.

Mindennek és talán a látszat ellenére, én senkit nem akaranék lebeszélni arról, hogy megnézze az Avatart, sőt... Mert bár nyilvánvalóan nem fogja a világot megváltani (mint ahogy feltehetően nem is volt a célja), azért egy lenyűgöző, profin megcsinált mese ez a film, ami valóban élményszámba megy, és azért egyszerűsége ellenére mégis van benne valami szerethető. Legalábbis számomra. Hogy is mondta egyik kedvencem? Valahogy így: aki elmúlt nyolc éves, rendelkezik legalább átlagos értelmi képességekkel, az meg fogja érteni... már ha meg akarja. :)