Halló

Furcsa ez a világ... Utazok ma hazafelé Budapestről a vonaton, az egyik IC kocsiban. Mialatt a vonat megtette a közel két és fél órás utat, legalább 3 olyan, halaszthatónak tűnő telefonbeszélgetésnek is a fültanúja voltam, aminek semmi keresnivalója nem lenne nyilvános helyen (ahogy kivettem, munkaügyi vitáról, rendőrségi ügyről is szó volt, no meg a legkülönfélébb magánéleti dolgokról). Nos lehetene mondani, minek "hallgatóztam", de sajnos, ezekben az egylégterű kocsikban nemigen tehet az ember mást, pláne, ha az illető olyan hangerővel beszél, hogy esetleg több széksorral arrébb is tisztán érthető. Az a dolog egyik része, hogy őt hogy nem zavarja (számomra ez is furcsa)... másrészt viszont engem meg nagyon tud zavarni. Többször elgondolkodtam azon, mennyi nem igazán pozitív változást hozott az életünkbe egy amúgy nem feltétlen rossz modern kori vívmány, mint a mobil telefon... Pedig használhatnánk jól ezt is, mint annyi minden mást is. Emlékszem, még több, mint évtizede -amikor még nem létezett felénk mobil- mennyiszer elképzeltem, milyen jó lenne, ha legalább néha magammal hurcolhatnám a készüléket, hogy ne kelljen elhalasztanom egy számomra fontos hívást, amikor épp nem tudok otthon ülni. Aztán lett ilyen hordozható telefon és ezzel is mennyire nem tudunk helyesen, úgy is mondhatnám emberi módon élni.

És pont ma, teljesen véletlenül, megnéztem a tévében a Tüskevár c. -még fekete-fehér- film egy epizódjának egy részletét (sajnos, csak közben kapcsoltunk oda). És megállapítottam, hogy jééé... nem hogy nem mobiloztak, de még csak nem is telefonáltak, hanem levelet írtak akkoriban, hogy fontos dolgokat tudassanak. Én nem mondom, hogy az feltétlen és minden szempontból jobb volt, de hogy -legalábbis számomra- diszkrétebb, emberléptékűbb, az biztos. És bár nem dobnám el persze a mobiltelefonom, de azért néha elfog a vágyakozás, hogy igazi, kézzel írott levelet is küldjek egyszer-egyszer, ne csak elektronikusat. Hát... furcsa világ ez.