Tegnap Mórahalmon voltunk az Erzsébet fürdőben. Meglepődtem. Bevallom, arra számítottam, hogy hasonló lesz a helyzet, mint múlt hétvégén a dorogi tónál. Kétségtelen, nagyon sok vendég volt, ez már a környéken parkoló autók számából kiderült. Én pedig utálom a tömeget. Bent viszont kellemes meglepetés fogadott. Bár érezhetően sokan voltak, mégis elég nagy ahhoz a terület, hogy ez nem vált zavaróvá, még az én értelmezésem szerint sem. A medencékben is kulturált volt a helyzet, sőt még a szaunákban is. Nem is értem... mégiscsak jobb itt, vidéken. :)
Másik élményem -mert ugye a strandon legalább van idő és alkalom olvasni- Schaffer Erzsébet Pipacsvirágom című novellakötete. A szerző ezeket az írásait korábban a Nők lapjában publikálta hétről hétre Történetek útközben címmel. Néhányat már akkoriban olvastam. (Egyébként a Nők lapját azon ritka folyóiratok között tartom számon, amelyek az idők próbáját kiállva minőségiek tudtak maradni.) Igen jól megírt kis történetek ezek, és árad belőlük az a finom, de jól tapintható nosztalgia, ami olyan ismerős nekem... főként mostanság. Az az otthonos itthon-vagyok érzés. Nemrég megvettem a Szép Házak legújabb példányát, mert a címlapon egy gyönyörű tornácos ház volt látható. Belül viszont hihetetlen csalódás volt az újság. Ezen az egy házon kívül csak és kizárólag a kubista kő-fém-üveg szörnyek töltötték meg a lapot. Félreértés ne essék, nem gondolom, hogy egy ilyen ne kerülhetne bemutatásra és biztosan építészeti értéket is képviselhet, bár erősen kétlem, hogy ezekben a rideg terekben a lakók jól érzik magukat... nincs bennük az az itthon-vagyok érzés. De azt mégis túlzásnak érzem, hogy egy ilyen szaklap szinte csak és kizárólag ezeket favorizálja. Viszont azért az egy tornácos házért megérte. És abban a házban nem csak ez tornácosság volt a nagyszerű, hanem hogy ez nem egy enyészettől megmentett, felújított épület, hanem egy új építésű! Jól esik látni, hogy vannak még emberek, akik -úgy tűnik- hasonlóan gondolkodnak erről, mint én. Tudniillik, hogy az lenne az ideális és igazán autentikus, ha ilyen módon próbálnánk meg a gyökereinkből táplálkozni. Mint például Ausztriában. És nem csak a felújításkor, hanem akkor is, ha újat hozunk létre. És ahogy ezen morfondíroztam tegnap a kánikulában, rájöttem, hogy miért is szeretem azt mostanában, hogy vállalkozó vagyok. Pedig anyagilag nem biztos, hogy megéri, és a választást is kényszer szülte... Viszont ezzel valahogy kicsit úgy élhetek, abban a nekem kedves, konzervatív világban, hogy azért mégsem szakadok el a mai valóságtól. Otthon vagyok és háziasszonykodom, de mégis kenyérkereső vagyok. Egyszerre létezhetek a mai valóban és abban az ódon csurgatottméz-ragyogásban a brokátsötétítők között, ahogy Schaffer Erzsébet írta.
(fotó: Nógrádi Csaba )
2 comments:
Nem szeretem a Nők lapját, egyedül amiatt csábulok el néha, és veszem meg, ha késik a vonat és nincs útikönyvem, mert Schäffer Erzsébet is oda ír.
Én is úgy emlékszem, hogy a Szép házak és társai régebben nagyobb hangsúlyt fektettek az otthonok bemutatására, emellett persze mindig láthattunk egy-két nagyon modern,fém-üveg építményt. Én se szívesen laknék egy ilyenben, egyszerűen nem lakóépületnek való. De ha a rendet, pénzt, átláthatóságot kell sugallni, szóval ha reprezentációs céllal épül, akkor nagyonis helyénvaló. Sok lehetőséget rejt egy ilyen épület a tervezőnek, és a használónak is: játékot a természetes fénnyel, a terekkel, színek, formák ritmusával. Nekem legjobban azok a modern épületek tetszenek, ahol a sok mértani forma közé organikus formákat is vegyítenek, szerintem izgalmas. Az lenne igazán korszerű, ha a ma ismert technológiákkal hoznának létre élettereket, otthonokat, ahol igazán embernek érezhetjük magunkat.
...és hát van egy csomó minden, amit már előttünk is kitaláltak, mert a régi ember ésszel építkezett. Nagyapámék vályogházába érdekes módon nem kellett klíma:)
Post a Comment