Érdekes, hogy ez meg a két előző bejegyzés címe is vízzel kapcsolatos, ami talán nem meglepő tőlem, hiszen a skorpió vizes jegy. Én meg ugye ebben a jegyben születtem, ma 37 éve. (Erről jut eszembe, 4 éve milyen szívesen és nap mint nap kijártam az árvizet nézni... hiába, mondta barátnőm, a sok és nagy víz, az érzelmek áradása megfogja a skorpiót... és tényleg megmagyarázhatatlanul vonzott a látvány.)
Egyébként érdekes nap volt, kicsit olyan szokatlan is... ahogy öregszem, egyre kevésbé van jelentősége számomra, egyre kevésbé tartom már számon. És ma talán az eddig megszokottnál is kevesebbszer jutott az eszembe, pláne az autóban ülve, Kiskunhalas felé tartva a zuhogó esőben... dolgozni. Mert ahogy az élet, úgy a halál sem áll meg. (Már megint a víz, Kharon a ladikján, és az elmúlás). És akkor csörrent meg először a mobilom, és felköszöntött valaki, akitől nagyon jól esett, és akivel este vagy másfél órát beszélgettünk telefonon. De üzentek ma mások is, olyanok is, akiktől nem vártam, és olyan érdekes módon is, hogy egy 37-es villamos képét küldték el, aminek egyik végállomása az izraelita temető. :) Szóval jó nap volt, pedig kissé zaklatott.
Este elolvastam a híreket Török Gábor blogjában. És jé, egy újabb folyó. A Rubikon. Szerintem nem most léptünk át rajta, csak nem egyszerre vesszük észre, és nem egy helyre tesszük az átkelést. Az AB határozatára adott pökhendi és vérlázító válasz talán már rég túl van ezen. Ma egyébként idős kollégám megjegyezte, hogy 1956-ban milyen szép idő volt ilyentájt, és hogy október 26-án szabadult el a pokol: sortüzek, áldozatok, tömegbelövés. Nem is gondoltam, hogy ennyi minden történt és történhet a születésem napján. És vajon majd 50 év múlva mit fognak gondolni az akkor élők erről a napról?
Szóval ilyen és ilyesmi dolgok történtek ma velem és körülöttem a világban. És találtam egy kis történetet, egy netes fórumon, amit most ide is leírok. És bár kicsit egyszerű, meg kicsit közhelyes, mégis van benne valami, ami megfogott, mikor elolvastam. Mert benne van, amin egyébként is olyan sokat gondolkodom mostanában: hogy vajon van-e értelme bárminek is igazán egyszerű dolgokon kívül, amikhez nem kell sem pénz, sem hatalom, sem lehetőség, sem tehetség... tulajdonképpen nem kell semmi hozzá, csak az, hogy időt szenteljünk arra, amire születtünk... Mert végülis amire szükségünk van, azt megkapjuk... Vagy talán mindig is a miénk volt, mióta a világra jöttünk.
"A halász hazatér a fatörzsből vájt csónakján. és találkozik egy külföldi piackutató szakemberrel, aki ebben a fejlődő országban dolgozik. A piackutató megkérdezi a halásztól, hogy miért jött haza ilyen korán.A halász azt feleli, hogy tovább is maradhatott volna, de elég halat fogott ahhoz, hogy gondoskodjon a családjáról. - ... és egyébként mivel tölti az idejét? - kérdezi a szakember. - Hát... például játszom a gyerekeimmel. Amikor nagy a forróság, lepihenünk. Este együtt vacsorázunk. Összejövünk a barátainkkal, és zenélünk egy kicsit - feleli a halász. A piackutató itt közbevág:- Nézze, nekem egyetemi diplomám van, és tanultam ezekről a dolgokról! Segíteni akarok magának. Hosszabb ideig kellene halásznia. Akkor több pénzt keresne, és hamarosan egy nagyobb csónakot tudna vásárolni ennél a kis kivájt fatörzsnél. Nagyobb csónakkal még több pénzt tudna keresni, és nem kellene hozzá sok idő, máris szert tudna tenni egy több csónakból álló vonóhálós flottára.- És azután? - kérdezi a halász.- Azután ahelyett, hogy viszonteladón keresztül árulná a halait, közvetlenül a konzervgyárnak tudná eladni amit fogott, vagy beindíthatna egy saját halfeldolgozó üzemet. Akkor el tudna menni ebből a porfészekből Cotonou-ba, Párizsba vagy New Yorkba, és onnan irányíthatná a vállalkozást. Még azt is fontolóra vehetné, hogy bevesse a tőzsdére az üzletet, és akkor már milliókat kereshetne. - Mennyi idő alatt tudnám ezt elérni? - érdeklődik a halász. - Ekkor kezd érdekessé válni az élet! - magyarázza a szakember. - Nyugdíjba vonulhatna. Otthagyhatná a városi rohanó életformát, és egy távoleső, kedves faluba költözhetne. - És azután mi lenne? - kérdezi a halász. - Akkor volna ideje halászgatni, játszani a gyermekeivel, az unokákkal, a nagy forróság idején lepihenni, együtt vacsorázni a családjával és összejönni a barátaival, zenélgetni egy kicsit..."
