Ma ismét voltunk a háznál, Péterék már gőzerővel pakolnak ki, elrettentő mi fel tud gyülemleni 10 év alatt. De elrettentő volt hirtelen szembesülni azzal, hogy mennyi teendő lesz még itt, ha csak a felújításra gondolok ("lyuk" a parketta alatt a sarokban, falból kikandikáló radiátor felfüggesztés, elkorhadt redőny lécek...) Én persze "kényes úrilányként" egy 3. emeleti társasházi lakásból költözöm életemben először kertes házba, úgyhogy attól tartok, még csak nem is biztos, hogy sejtem, mi vár rám. Azt tudom, hogy egy házon mindig van munka, de most azért eléggé megrettentett, hogy a csak ezek töredékére rendelkezésre álló anyagi háttér és a már most látható, szükséges munkák közötti diszkrepanciával szembesültem. És nem is csak a pénz... annyira szeretném ezt valahogy igazán autentikusan és a ház jellegét megőrizve megtenni, és érzem, hogy ez mennyi energia és idő is lesz. Az imént épp arról beszélgettünk, hogy ha igazán mindent alaposan meg szeretnénk csinálni, például a lyukat a parketta alatt, akkor kapásból lehetne azzal kezdeni, hogy szépen felszedve az összes burkolatot, rendesen lealjzatbetonozzuk a régi részeket, de akkor már az újakat is, a padlófűtés miatt. Szóval tartok ettől, nem is kicsit.
Azért a diófa ma is gyönyörű volt, bár szinte levelek nélkül, meztelenül, csak most láttuk először.
