Be kell valljam, nagyon szeretem hallgatni. Olyan, mint Márait olvasni, nem lehet másképp, csak lassan és odafigyelve, mondatról mondatra feldolgozva.
Ez egy érdekes felvétel, hiszen ritkaságszámba megy, hogy ne emberi kapcsolatokról beszéljen... vagy mégis? :)
Nagyon sokat gondolkodtam, mennyi idő, mennyi tapasztalás kell ahhoz, hogy valakiből ilyen bölcselő váljék. És mennyi áldozat, mennyi keserűség. Fájdalom... ami a tapasztalással jár. Csak mi, szinte mindannyian és szinte mindig azt hisszük, hogy ez megspórolható. Pedig nem. Mindennek ára van, és általában fájdalommal fizetünk érte. Mert meg kell tanulni, hogy az emberi kapcsolatokban nem lehet cél... ahogy Popper is mondja, úton kell lenni... cél nélkülinek kell lenni (nem céltalannak persze!). De ez nagyon nehéz, az ember néha úgy érzi lehetetlen. Pedig csak úgy működik, szeretni csak cél nélkül lehet... mihelyst az ember el akar érni valamit, céljai lesznek, kapaszkodik, ragaszkodik, akkor máris ott a lehetősége az elvesztésnek. Hogy elveszítjük a vágyott, célul tűzött állapot elérését. Nagyon nehéz dolgok ezek. És persze mindig megbotlunk, hiába tudjuk ezt.
Pedig néha küzdeni kell, ahogy Popper is elmesélte; amikor édesanyja megkérdezte a kidobott torta okán: Fiam, de miért nem sírtál, kiabáltál? Miért nem küzdöttél érte? Szóval igen, a fontos dolgokért küzdeni kell, csak nem mindegy, hogy hogyan. Sokat gondolkodtam, Márait olvasva, mi az a megtartó erő, ami végletesen összeköti bizonyos hőseit. És rájöttem, ez az erő nem megszerezhető, nem megfizethető, és még csak meg sem szolgálható. Áldozó Judit ereje a néma várakozásban van, abban, hogy akkor is jelen van, ha a háttérben vár némán. Erősebb, mint bármilyen szorító kiabálás, bármi ármánykodás, társadalmi rang és szokás, bármi szerezni akarás. Aki igazán erős, az erős a háttérben némán állva is... az tud "küzdeni" így is, szavak és tettek nélkül. Viszont -és ez bármilyen "fájó" is konzum jelenünkben- ez nem szerezhető meg akarással... ez a kapocs vagy létezik két ember közt, vagy nem. Eszembe jut egy mondat, amit már nagyon régen hallottam, és nem is tudom, kitől származik: Hagyd elmenni... ha a tied, úgyis visszatér; ha nem, soha nem is volt a tied.
Úgyhogy örülök, hogy hamarosan ismét meghallgathatunk egy Popper Péter előadást itt, Szegeden.
