Tegnap életemben először láttam és hallottam élőben a Dead Can Dance együttest. Ez végülis nem csoda, hiszen több, mint évtizedes tetszhalott állapotból feléledve turnézzák most körül a világot.
Nem szoktam és most sem fogok kritikát írni: kritikának itt van ez az írás. Meg kell mondjam, nem értek vele egyet, de megértem. Párom, aki elkísért, azt mondta, sosem fogja szeretni és hallgatni ezt a zenét, de amit csináltak az igazán profi volt. Bevallom, nekem gyengém, mióta először hallottam. És tetszenek az új számok is, az új album is. A koncert magával ragadó és már-már tökéletes volt. Lisa Gerrard hangja bámulatosan tiszta, erős, éteri... ahogy valaki a zenéjüket is jellemezte. Amit csináltak tegnap este, az valóban profi munka volt. Látványos. A hangosítás is megdöbbentően jó volt... csupán -és most leszámítva az estét megkeserítő fejfájásom- de szinte hallgathatatlanul hangos volt. Nem tudom, mi ültünk-e rossz helyen, de bántóan hangos volt. És ez nagyon rosszul esett... és itt értem meg valahol a fenti kritika íróját; rosszul esett, hogy ők is beleestek korunk legnagyobb csapdájába, hogy azt gondolják, a mennyiség, a túlszárnyalás, a minél többet-nagyobbat-drágábbat a lényeg... pedig itt is igaz: a (kicsit) kevesebb több lett volna. Pedig csupa jót akartam írni és gondolni, mert a zenéjük megérdemelné, mert úgy gondolom, ha nem is egyedi, de eléggé unikális hangzást képviselnek.
Mindennek ellenére engem elvarázsoltak, voltak pillanatok, mikor egészen úgy éreztem, eggyé válok ezzel a gyönyörű zenével, nemcsak felém, belőlem is árad Lisa Gerrard éneke. Örülök, hogy ott lehettem.
4 comments:
Hú, de jó Neked! Mi is készültünk menni, de aztán mindig közbejött valami fontos, sürgős, úgyhogy jól lemaradtunk róla végül.
Nem vegyi alapú tudatmódosító szer...
Tulajdonképpen nem is tudom, hogy irigykedjek vagy sem. :)
Régen nem voltam koncerten, ilyen jellegűn meg nagyon régen nem. Egyre inkább itthonról szemlélem az eseményeket... és ahogy egy kedves ismerősöm magára nézve fogalmazta, úgy rám is rám illik erősen, miszerint "én itthon fogyasztom leginkább a kultúrát".
Tudom, élőben egészen más, mégis egyre nagyobb a távolság. Nincsen már túl nagy ingerenciám sok hangos ember közé menni, nem vágyom igazán az élményt körülvevő, ám éppen annak élményszerűségét erősen romboló "zajokra".
Úgy egyébként ebben is hatalmas elmaradásaim vannak, hiszen az ágy mellett egyre nagyobb halomban állnak az elolvasatlan könyvek, de még meghallgatatlan lemezből is kartonnyi mennyiség tornyosul a szobában.
Szörnyű, mégis a legnagyobb lelkiismeret furdalásom azért van, mert Álmost keveset viszem sétálni...
Meg kell találjam azt az eldugott iránytűt, nincs mese..! :))
juj, de jó! :-)
Szívesen ott lettem volna!
Egyszer készítettem egy rajzot, ők ihlettek, nem tudom fog e tetszeni:
http://kissnemeskeri.blogspot.hu/2011/12/danse-macabre.html
Szép estét! :-)
Tarka Barka
http://kissnemeskeri.blogspot.hu/
Remek rajz, bár nekem arról a zenéről nem a halál jut eszembe. Inkább valami nagyon is életerős, tombolós afrikai tánc, révület. Köszönöm a megjegyzést, örülök, hogy csatlakoztál! :)
Post a Comment